Szülésznő, dúla

 Bakóné Gottfried Anikó vagyok, szülésznő, dúla, két kislány anyukája. Szülésznői hivatásomra való készülésem már gyermekkoromban elkezdődött, hiszen hosszú, vékony ujjaimat látva sokan viccesen megjegyezték, hogy jó szülésznő lenne belőlem.

17 éves koromban szakközépiskolai gyakorlat keretében lehetőségem adódott egy szülést, születést megtekinteni azon a szülőszobán, ahol magam is napvilágot láttam. Felejthetetlen élmény volt, és ekkor született meg bennem a vágy: szülésznő szeretnék lenni!

2000-ben végzett szülésznőként kezdtem tevékenykedni egy budapesti szülészeten, amely bár hihetetlen mértékben medikalizált volt, éreztem munkám áldását. Minden egyes szülés kísérésével tanultam a nőiességről, szülésről, születésről, anyaságról. Olyan jelenségeknek, folyamatoknak voltam szemtanúja, amelyeket iskolában nem tanítanak. Ezeket ott lehet megélni a szülőágy mellett.

Fokozatosan rájöttem, hogy azon kívül, hogy manuálisan segítem a szülést, hogyan tudok támogatást nyújtani érzelmi oldalról is. És azt, hogy ez legalább olyan fontos (sőt!), mint a fizikai segítségem. Minél többet tapasztaltam, annál inkább nőtt bennem az igény, hogy szeretnék még többet tudni erről a csodáról, amiben részt veszek. Közben a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán általános szociális munkát is tanultam. Célom ezzel is az volt, hogy szülésznői tudásomat gyarapítsam, és ha szükséges más irányból is meg tudjam közelíteni. Az itt tanultaknak nagy hasznát veszem jelenleg is, leginkább kommunikáció és a pszichológia különböző területeiről.

2005-ben a szülés misztériumát magam is megélhettem. Nem titok, némi szorongással készültem a szülésemre, de hittem, hogy lehet olyan, amilyenre vágyom. Mivel a medikalizált munkahelyemet választottam szülésem színteréül, nem rohantam be az első méhösszehúzódást követően a kórházba. Megérkezésünk után rövid időn belül világra jött Emma lányunk. Sokkal rövidebb idő alatt és enyhébb fájdalmak között, mint amit remélni mertem.

Anyává válásom alkalmával ismét új dolgokra csodálkoztam rá, amelyek csupán szülésznőként mindig is rejtve maradtak volna előttem. Így utólag már értem a vajúdó édesanyáknak a kérdését, hogy szültem-e már, átéltem-e azt, amit ők ott akkor… Azt hiszem, akkor még nem találtak bennem olyan támaszt, mint azóta. Nekem is meg kellett élnem, amiért örökké hálás leszek kislányomnak.

Szülés utáni visszatérésem munkahelyváltásra kényszerített, hiszen a kórházi átalakítások miatt első munkahelyem megszűnt. 2007 és 2016 ősze között  a Szent István Kórház szülésznői csapatában dolgoztam. Mivel egyre többet dolgoztam együtt dúlákkal, elvégeztem az alap dúlaképző tanfolyamot, hogy lássam, hogyan tudok nőként, asszonytársként többet, mást nyújtani a vajúdás nehéz és bizony olykor hosszú óráiban. Elkötelezett híve vagyok a szülés természetes kísérésének, így homeopátiás, aromaterápiás tanfolyam keretén belül bővítettem ismereteimet, és azóta is folyamatosan igyekszem tanulni, fejlődni és tapasztalni.

2010-ben ismét megtapasztalhattam a szülés magával ragadó csodáját: megszületett második leányunk - ezúttal vízben.

Évek óta a Pár-beszéd Születés Körüli Tanácsadó Szolgálat munkatársaként részt veszek a szülésre-szülőségre felkészítő tanfolyamokon.

2016 őszétől a Holdkő Szülésznői Praxis tagjaként a Péterfy Sándor utcai Kórház szülészetén és a Róbert Károly magánklinikán kísérem a szüléseket.

Elérhetőség: +36-30-3822186

 

Főoldal | Programok | Munkatársak | Galéria | Eléhetőség | Orvosi Rendelő
© PÁR-BESZÉD Minden jog fenntartva! | adatvédelmi nyilatkozat
design by zaka | cms & code by Thunder Studio